Magyarország

Citibank Magyarországon
2009. január 1-jétől a Citibank Zrt. határon átnyúló egyesülést követően az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként folytatja működését Magyarországon a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe név alatt.

Mint a Citibank Europe plc fióktelepe, egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként állunk ügyfeleink rendelkezésére Magyarországon.

A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon, a Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.

Az elmúlt több mint két évtized számos esetben komoly kihívást jelentett, de egyben sikereket is hozott. Az első tíz év során eredményesen alakítottuk ki meghatározó jelenlétünket a nagyvállalati banki piacon, tartós kapcsolatokat építettünk ki nagy magyar vállalatokkal, multinacionális cégekkel és pénzügyi intézményekkel.

1995-ben indítottuk el a lakossági üzletágat, első fiókunk a budapesti Vörösmarty téren nyílt. A bank innovatív hagyományaira építve Magyarországon elsőként vezettünk be 24 órás telefonos ügyfélszolgálatot 1995-ben, kínáltunk kezes és fedezet nélkül személyi kölcsönt 1996-ban, bocsátottunk ki valódi hitelkártyát 1998-ban, és kínáltunk külföldi befektetési alapokat magánügyfeleknek 2002-ben. Egyedi volt a piacon a Citigold Vagyontervezési szolgáltatás 2003-ban, a hitelkártya-szolgáltatáshoz tartozó Könnyített Törlesztés 2004-ben, a Citibank Platinum Hitelkártya 2006-ban, a Citigold Select Center és a Citigold Global Access szolgáltatás 2007-ben, valamint a Nullaforintos Bankszámlacsomagok 2008-ban.

1998 nyarán megvásároltuk a hazai kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások terén többéves tapasztalattal rendelkező Európai Kereskedelmi Bank Rt.-t, és ezzel elindítottuk kis- és középvállalati üzletágunkat. 2000-ben, az ING Bank Rt. magyarországi lakossági üzletágának és fiókhálózatának akvizíciója révén jelentősen nőtt ügyfélbázisunk, és kialakult országos fiókhálózatunk.

A Citibank vezető helyet foglal el a magyar piacon a többcsatornás értékesítési hálózat terén, hiszen bankfiókokkal, internetes és telefonos banki szolgáltatásokkal, valamint üzletkötői hálózattal egyaránt rendelkezik. Bankfiókjaink teljes listáját megtalálja honlapunkon.

Munkatársak iránti elkötelezettségünk, vállalati teljesítményünk és ügyfeleink elégedettsége a világszerte velünk együtt dolgozó kollegáinknak köszönhető, akik az ötleteket termékké váltják, és szakmai felkészültségükkel, ambíciójukkal, lelkesedésükkel megalapozzák cégünk folyamatos fejlődését.

Bankunk fejlődése, növekedése révén egyre nagyobb lehetőség nyílik munkatársaink karrierjének építésére is egy kihívásokkal teli, érdekes, dinamikus nemzetközi környezetben.

Citi Shared Services Center (Szolgáltató Központ) Magyarországon
A Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe a Citigroup tagja, mely a világ legnagyobb pénzügyi szolgáltatást nyújtó csoportja. A Citigroup több mint 265,000 embert foglalkoztat, 200 millió magán és vállalati ügyfelet szolgál ki a 100 országot lefedő hálózatában.

A Citi különleges előnye nem csak az egész világra kiterjedő jelenlétének köszönhető, hanem a több ezer jól képzett, helyi bankárnak, akik helyismerettel, nyelvtudással és helyi kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. A Citi olyan embereknek nyújt hosszútávú karrierlehetőséget, akik törekednek arra, hogy a legtöbbet kihozzák magukból, nyitottak az újra, kreatívak, és jól érzik magukat egy változásokkal, kihívásokkal teli, versenyszellemű munkahelyen. Számos lehetőséget, nemzetközi megmérettetést, kreatív feladatokat biztosítunk tehetséges dolgozóink számára, hogy nem csak Magyarországon, de a Citi hálózaton belül bárhol megállják helyüket.

Global Service Center (Szolgáltató Központ) Magyarországon
Magyarországon 2005 augusztusában nyílt meg a Citi Szolgáltató Központja, azzal a céllal, hogy szakértő támogatást nyújtson üzletágaink részére. Kezdetben a Szolgáltató Központ informatikai támogatást biztosított (IT Service Center), ám hamar bővülni kezdett és jelenleg pénzügyi (Financial Service Center), régiós riportok (Regional Service Center), követelés-behajtási stratégiák (Collections Center of Excellence) és döntés-előkészítő riportok (Global Decision Management) területen egyaránt kiváló szolgáltatásokat nyújt.

Elsődleges célunk a Citi hálózatán belüli legkülönbözőbb üzletágak és funkciók magas szintű kiszolgálása, hogy azok zavartalanul élvezhessék Magyarország vonzó gazdasági előnyeit.

A Citi Szolgáltató Központ 2008-ban elnyerte a „Legjobb női munkahely" díjat. Különös gondot fordítunk a diverzitás biztosítására: dolgozóink 22 különböző országból érkeztek budapesti központunkba.

Hogyan regisztráljon és keressen állást web oldalunkon?

Behajtó és Citiphone Bankár
Ügyfélszolgálati pozícióban is nagy kihívást jelentő pozíciókat kínálunk, ahova várjuk jelentkezésüket.

A részletekért kérem lépjen tovább a rendszerben:

Behajtási munkatárs:
A Behajtási munkatársak telefonon keresztül tartják a kapcsolatot a tartozó ügyfelekkel és megfelelő információt nyújtanak az ügyfélnek tartozásának törlesztésének pontos részleteiről.

CitiPhone Bankár:
Telefonos bankárként a Citibank ügyfeleinek magas szintű kiszolgálása történik telefonon keresztül, ahol a bankárok az ügyfelek számára széleskörű és átfogó információkat adnak, valamint pénzügyi tranzakciókat hajtanak végre.

Amennyiben el szeretné sajátítani a Telefonos ügyfélszolgálati munkakörök sokrétű tapasztalatait, ügyfélorientált, nyitott személyiség, jól kommunikál és bankban szeretne tapasztalatot szerezni, akkor várjuk jelentkezését.

Olyan pályakezdők jelentkezését is várjuk, akik a bankszektorban szeretnének dolgozni és sokrétű tapasztalatra szert tenni! Felhívjuk figyelmét, hogy álláspályázatokat csak online rendszerünkön keresztül fogadunk el, a jelentkezői profil részletes kitöltésével (Profil létrehozása / kezelése)

Munkatársaink elkötelezettek egymás és az ügyfelek iránt, szakmailag magasan képzettek, képesek magas színvonalú szolgáltatást nyújtani egy kihívásokkal teli, versenyképes környezetben. Mindez az alapja annak, hogy szolgáltatásaink és termékeink folyamatosan fejlődjenek. Legnagyobb értékünk az emberi erőforrás, ezért mindent megteszünk a tehetségek és képességek kibontakozása érdekében.

A Humán Erőforrás Osztály feladatai is ehhez a stratégiához kapcsolódnak:

  • célunk, hogy megtaláljuk és meg is tartsuk a tehetséges embereket a nekik legmegfelelőbb munkakörben
  • meghatározzuk az egyéni karrier-, és fejlesztési területeket, amihez folyamatos segítséget és támogatást adunk
  • olyan munkakörnyezetet teremtünk, amelyben munkatársaink hosszú távon tudnak elkötelezettek maradni cégünk iránt és tiszteletben tartják egymást
  • olyan jutalmazási rendszert és kompenzációs stratégiát alakítottunk ki, amely értékeli a kiváló teljesítményt és megbízható életszínvonalat biztosít kollégáink számára

A Citi-nél töltött első munkanapon mindenki egy egyénre szabott orientációs programban vesz részt, amelynek során részletes információkat kap a cég történetéről, szervezeti felépítéséről, stratégiájáról. Találkozót szervezünk a management tagjaival, számos lehetőséget adunk kérdések feltételére. Ezt követően on-the-job tréningekkel segítjük a beilleszkedést.

Nyitott pozíciók
Nyitott munkaköreinket meghirdetjük belső intranetes rendszerünkben és külső karrier oldalunkon is. Jelentkezéseket elsősorban online fogadunk. Annak érdekében, hogy a megfelelő embert találjuk meg a megfelelő munkakörbe, különféle felvételi technikákat használunk, úgymint kompetencia alapú interjú, csoportos interjú, Assessment Center (kiválasztó központ), esettanulmányok készítése, személyiség-tesztek, logikai-numerikus tesztek.

Tehetségek kezelése
A Citi-nél kiemelt gondot fordítunk a tehetségek fejlesztésére. Munkatársaink évente kapnak visszajelzést eredményeikről, kitűzzük céljaikat és meghatározzuk karrier fejlesztési lépéseiket. Kiemelt tehetségeink külön mentorálási programba kerülnek, ahol a felsővezetéssel együtt dolgozva folyamatos értékelést kapnak munkájukról, hazai és nemzetközi projekteken dolgozva mérhetik össze tudásukat, és nemzetközi karriert futhatnak be a Citi több, mint 100 országára kiterjedő hálózatán belül.

Gyakran feltett kérdések
Hogyan pályázhatok meg egy pozíciót a Citi Magyarországnál?

Elsősorban online fogadjuk a jelentkezőket. Kérjük, regisztráljon rendszerünkben a www.careers.citigroup.com oldalon.

Van a Citinél gyakornoki program? Hogyan pályázhatok erre?Nyári gyakornoki programot minden évben hirdetünk. Hogy vezető pénzügyi szerepünket továbbra is fenntarthassuk, állandó fejlődésre van szükségünk, melynek fontos feltétele szakembereink folyamatos utánpótlása. A gyakornoki programmal szeretnénk lehetőséget biztosítani azoknak a tehetséges, gazdasági felsőoktatási intézményben tanuló harmad-, negyed-, ötödévesek számára, akik szeretnék kipróbálni rátermettségüket a bankszakmában. A program 1-3 hónapos időtartamú, júniustól kezdődik. A jelentkezések elbírálása általában áprilisban és májusban történik. A jelentkezőket a Humán Erőforrás Osztály szakemberei, illetve második körben az adott terület szakmai vezetői hallgatják meg. Amennyiben érdekli a program, kérjük kezdje meg jelentkezését online a www.careers.citigroup.com oldalon.

Pénzügyi-gazdasági végzettségű pályakezdő vagyok. Jelentkezhetek a Citihez?
Pályakezdőknek szánt programjaink, úgymint Management Associate (MA) Program, Szakmai gyakornoki program és a nyitott pozíciók listája megtalálható magyar web oldalunkon is: www.citibank.hu.

Van Önöknél tipikus felvételi időszak?
Tipikus felvételi időszak nálunk nincs, a jelentkezés egész évben folyamatos. Nyitott pozícióink mindig az adott üzletág igényeitől függnek.

 

Csak angolul